Milyen ítélet született első fokon?

Miután az ügyészség elismerte, hogy hibákat követett el, és kikerült a vádból egy nokiás doboz is, Hagyót első fokon két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. Ugyanakkor nem találták bűnösnek a nokiás dobozokkal, a 4-es metróval és a maffia-váddal kapcsolatban sem. Mivel a volt főpolgármester-helyettes továbbra is ártatlannak vallja magát, a védők természetesen fellebbeztek, az ügy folytatódik másodfokon.

 

Milyen események előzték meg az ítéletet?

Az utolsó tanút 2015 szeptemberében hallgatták meg a BKV-ügyben.[1] Azonban még ez után is tartogatott meglepő fordulatokat az ügy. Az ügyészség ugyanis az utolsó pillanatban, ismét módosította a vádiratot, amivel gyakorlatilag megsemmisítették a nokiás dobozos vádpontot.

 

Kikerült a vádiratból a nokiás doboz?

Igen is meg nem is. A 2015. szeptember 17-i módosított vádiratban módosított vádiratban[2] ugyanis a korábbi kétszer 15 millió helyett (ha úgy tetszik: "két nokiás doboz" helyett) már csak eggyel vádolták Hagyót.

 

Miért csak az egyik nokiás doboz került ki a vádból?

Ez valóban meglehetősen furcsa, hiszen mindkét “nokiás doboz” ugyanazon a visszavont vallomáson alapult, és mindkettőről megállapította az ügyészség, hogy nem bizonyítható.[3] Az ügyészség sem adott logikus magyarázatot. Itt inkább csak arról lehetett szó, hogy egyszerűen ragaszkodniuk “kellett” valahogy a szimbolikussá váló nokiás dobozhoz, és az egyszer 15 milliót csak a látszat kedvéért hagyták a vádban. Ráadásul egy hónappal a nokiás dobozos vád megsemmisülése után, felmentették azt a vádlottat is, akivel az egész BKV-ügy kirobbant.

 

Még az ítélet előtt felmentették a BKV-bortány kirobbantóját?

Igen, Majdnem hat évvel az ügy kezdete után, 2015 október 27-én az ügyészség kezdeményezte a BKV-végkielégítési-botrányról elhíresült Szalainé Szilágyi Eleonóra felmentését a vádak alól. (Ő volt a BKV korábbi személyzeti igazgatója, aki arról vált híressé, hogy 86 millió forintos végkielégítéssel távozott a cégtől. Lényegében ezzel a botránnyal kezdődött a BKV-ügy.

 

Miért döntött így az ügyészség?

A döntést valószínűleg az is befolyásolhatta, hogy Szalainé pár hónapja jogerősen munkaügyi pert nyert, ebből pedig egyenes következett volna, hogy a büntetőbíróság is felmenti.[4] Ha tehát nem menti fel az ügyészség, az mindenképp presztízsveszteséget okozott volna számukra. Ezt pedig nem engedhették meg maguknak azok után, hogy egyszer már elismerték, hibáztak.

 

Az ügyészség elismerte, hogy hibákat követtek el?

Igen. A tárgyalássorozat végén, az ügyészi perbeszéd első napján Homonnai János ügyész elismerte, hogy a nyomozó hatóság követett el hibákat az eljárás során, amelyek szerinte a kapkodásból adódtak.[5]

 

Milyen hibákat követtek el a nyomozás során?

Először is ez a vád kizárólag Balogh Zsolt ellentmondó vallomásain alapszik, aki anno kényszervallatás során mondott terhelő dolgokat Hagyóra. Amiket ráadásul utólag vissza is vont. Az ügyészség az utolsó vádirat-módosítás során mégis csak az egyik nokiás dobozt vette ki a vádból. Illetve érdemes arra is visszaemlékezni, hogy a nyomozás alatt egyszer sem hallgatták ki azt a cégvezért, akitől az állítólagos nokiás dobozba pakolt pénz származott.[6] A hiányos és szakmailag erősen kritizálható nyomozásról, illetve az ügyészség munkájáról (a 21. dobozban írtunk részletesen. Ezekre egyébként a perbeszédekben újra felhívták a figyelmet a vádlottak ügyvédjei. Az elsőrendű vádlott védőbeszédéből az is kiderül, miért nem létezhetett a nokiás doboz.

 

A védőbeszéd darabokra szedte a nokiás dobozos vádat?

Igen. Hagyó védője dr. Kádár András védőbeszédében darabokra szedte a nokiás dobozos vádpontot.[7]  A tárgyalóteremben készült videóból is egyértelművé válik, hogy a korrupciós pénzel tömött nokiás doboz nem lehet más, mint kitaláció.[8]

 

Mit mondott Hagyó az utolsó szó jogán?

A volt főpolgármester-helyettes az utolsó szó jogán is tagadta bűnösségét:

“Az elmúlt hat évben minden tőlem telhetőt megtettem az ügy tisztázása, az igazság kiderítése érdekében” … “az idő és az igazság jó barátok… mostanra kiderült az igazság.”[9]

 

Milyen ítéletet hozott a bíróság első fokon?

Hagyó Miklóst a bíróság hivatali visszaélésben és felbujtóként elkövetett hűtlen kezelésben találta bűnösnek és két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. Az ellene felhozott négy vádpontból azonban csak 1-ben találták bűnösnek.

 

A három legsúlyosabb vádpontban nem találták bűnösnek?

Nem bizony. Hagyót sem a nokiás dobozokkal kapcsolatban, sem a maffiavádban nem találták bűnösnek.http://egyenlito.blog.hu/2016/01/29/a_nokias_dobozt_es_a_maffiavadat_sem...

 

Az ítélet szerint nem létezett a nokiás doboz?

Így igaz, a bírósági ítélet igazat adott Hagyónak: nem létezett a legendás nokiás doboz. A bíróság álláspontja szerint az ügyészi indítványokból nem lehetett megállapítani a hűtlen kezelést. Vagyis nem sikerült bizonyítani, hogy a “korrupciós pénzzel tömött nokiás doboz” átadásra került. Az elszámoltatás legemblematikusabb ügye tehát végsősoron elbukott a bíróságon.[10]

 

Hagyó nem volt maffiavezér?

A bíróság ítélete szerint Hagyó nem tartott fenn bűnszervezetet sem. Hiába vádolta meg az ügyészség a volt főpolgármester-helyettest és társait folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel. Az ítélethirdetéskor bebizonyosodott, hogy Hagyó nem egy “könyörtelen maffiavezér” - ahogy a vádirat beállította.  

 

Szükség volt a 4-es metróval kapcsolatos szerződésre?

A bíróság ítélete szerint nem voltak szükségtelenek azok a szolgáltatások sem, amiket az AAM Zrt. végzett a BKV részére a 4-es metró projekttel kapcsolatban. Bebizonyosodott tehát, hogy ez a vád is csak egy légből kapott, de szépen felépített szemfényvesztés volt. Valójában viszont az ügyészség egyetlen említésre méltó bizonyítékot sem tudott felhozni.

 

Milyen vádpontban marasztalták el Hagyót?

A bíróság csupán egyetlen vádpontban  marasztalta el Hagyót, ami egyébként szintén Balogh Zsolt ellentmondásos vallomásán alapszik. A szentendrei HÉV utastájékoztató rendszerének korszerűsítését végző C.C. Soft Kft. esetében találták bűnösnek. Az ítélet szerint ugyanis Hagyó arra utasította Balogh Zsoltot, hogy a rendszer végleges üzembe helyezése előtt fizesse ki a munka ellenértékét, ezzel pedig hivatali visszaélést és hűtlen kezelést követett el.

 

A C.C.Soft vádpont kétséget kizáróanbizonyítást nyert?

Az ítélet így hangzott: ,,A végső teljesítésigazolás aláírása és a végszámla kifizetése kapcsán azonban Hagyó Miklós I. r. és Balogh Zsolt IV. r. vádlottak büntetőjogi felelőssége a lefolytatott bizonyítás alapján kétséget kizáróan bizonyítást nyert.” Dr. Kádár Éva jogász szerint azonban a hűtlen kezelés bűntettének bizonyítottsága nem csupán a kétséget kizáróságnak, hanem még “terhelő bizonyítékok egyszerű túlsúlyának” követelményét sem közelítette meg.  A bíróság ugyanis nem hitt Balogh Zsolt nyomozati vallomásainak a nokiés dobozzal kapcsoaltban, hiszen a tárgyaláson visszavonta azokat és bocsánatot kért. Ennek ellenére bíróság a C.C.Soft vádpontban ugyanerre a nyomozati vallomására alapozva hozott elmarasztaló ítéletet. Érdemben semmilyen más közvetlen bizonyíték nem állt a bíróság rendelkezésére, ahogyan ezt az ítéletben is több helyen rögzíti.[11]

 

Fellebbezett az ítélet ellen Hagyó?

Igen, hiszen az egykori politikus a C.C. Soft vádpontban is ártatlannak vallja magát. Ahogy védője is nyilatkozta, “Az ítélet nekünk jó, de nem optimális.” Az ügyészség minimum 10 év letöltendőt kért Hagyóra, ám még a felfüggesztett börtönbüntetéssel sem lehet elégedett az, aki ártatlannak vallja magát.[12]

 

 

[1] Hagyó-per: meghallgatták az utolsó tanút – Népszava.hu, 2015. 09. 15., http://nepszava.hu/cikk/1069928-hagyo-per---meghallgattak-az-utolso-tanut,

[2]  BKV-per: visszavonta az ügyészség a Nokia-dobozos vádat – origo.hu, 2015. 09, 17., http://www.origo.hu/itthon/20150917-bkv-per-visszavonta-az-ugyeszseg-a-nokiadobozos-vadat.html

[3] Az ügyészség sem hisz a Nokia-doboz meséjének, Origo.hu, 2015.06.30., http://www.origo.hu/itthon/20150630-mar-az-ugyeszseg-sem-hisz-a-nokia-doboz-mesejenek-hagyo-miklos-buntetoeljaras-targyalas-birosag.html

[4] Felmentést kért a vádlottakra az ügylsz a BKV-perben - origo.hu, 2015.10.27., http://www.origo.hu/itthon/20151027-felmentest-kert-a-vadlottra-az-ugyesz-a-bkv-perben.html

[5] Hagyó-per: az ügyész elismerte, követtek el hibákat – Népszava.hu, 2015.10.15., http://nepszava.hu/cikk/1073324-hagyo-per-az-ugyesz-elismerte-kovettek-e...

[6] Csökönyös szamárként ragaszkodik az ügyészség a nem létező vádakhoz – Egyenlítő blog, 2015.10.29, http://egyenlito.blog.hu/2015/10/29/csokonyos_szamarkent_ragaszkodik_az_ugyeszseg_a_nem_letezo_vadakhoz

[7] A videóból kiderül, hogy a nokiás doboz csak kitaláció – Hagyó Dosszié blog, 2016.01.15., http://hagyodosszie.blog.hu/2016/01/15/a_videobol_kiderul_hogy_a_nokias_doboz_csak_kitalacio

[8] Videó - Védőbeszéd 2/6 II-es vádpont, a Nokiás-doboz vádja - Hagyó Miklós védelmében - Dr. Kádár András és Dr. Németh Nóra perbeszéde - Kecskemét, 2015.12.08. és 10., http://hagyomiklos.com/hu/content/vide%C3%B3-v%C3%A9d%C5%91besz%C3%A9d-26-ii-es-v%C3%A1dpont-noki%C3%A1s-doboz-v%C3%A1dja

[9] Hagyó: Mostanra kiderült az igazság – Hírtv.hu, 2016.01.13., http://hirtv.hu/ahirtvhirei/hagyo-mostanra-kiderult-az-igazsag-1323471

[10] Az elszámoltatás egyik legemblematikusabb ügye bukott el a bíróságon – Pestisrácok.hu, 2017.01.27., http://pestisracok.hu/az-elszamoltatas-egyik-legemblematikusabb-ugye-bukott-el-birosagon/

[11] Dr. Kádár Éva - Ellentmondásos elsőfokú ítélet a Hagyó-ügyben - Gépnarancs.hu, 2017.06.01. http://gepnarancs.hu/2017/06/ketseget-kizaroan-bizonyitott/

[12] Videó: Kádár András – ATV.hu, 2016.01.26., http://www.atv.hu/videok/video-20160126-kadar-andras