Kinek jött kapóra a BKV-botrány?

A Fidesznek a 2010-es választások előtt kapóra jött az ügy. Szinte azonnal, 6 nappal a botrány kirobbanása után a legfőbb ügyészhez fordultak. Már akkor mindenki tudta, aki csak egy kicsit jártas volt a magyar politikai helyzetben, hogy a BKV-ügy nagyon fontos a 2010-es országgyűlési választások szempontjából. Hagyó 2009 augusztusában lemondott a BKV felügyeletéről. Az MSZP bejelentette, hogy bízik a főpolgármester-helyettes ártatlanságában, ám ennek ellenére a 2010 februárjában - a választási kampány közepén - felkérték a politikust, hogy mondjon le minden pozíciójáról. 

 

Ha hitt az MSZP Hagyó ártatlanságába, miért mondatták le?

Az MSZP-n belüli pozícióharcokat ismerve nem meglepő, hogy az országos vezetés már eleve mindent megtett azért, hogy Hagyót kiszorítsák a területi lista negyedik helyéről.[1] A sajtóban célozgattak, üzengettek, szivárogtattak,  nyíltan viszont csak akkor szólították távozásra Hagyót, mikor megjelent, hogy a két volt BKV-vezér terhelő vallomást tett ellene.[2]

 

Ezek szerint, az MSZP nem is megvédeni akarta Hagyót, hanem csak a kedvező alkalomra vártak, hogy eltávolítsák?

Sőt. Állítólag a nyíltan baloldali kötődésű atv.hu-nak[3] az MSZP legfelső köreiből szivárogtatták ki az információt a Hagyó elleni vallomásokról.

 

A pártvezetők sem álltak ki Hagyó mellett?

Egyes pártvezetők még meg is erősítették a terhelő vallomások hírét.[4]  Burány Sándor, a fővárosi szocialisták akkori vezetője már 2010. február 2-án kijelentette, hogy a nem cáfolt kiszivárogtatás azt jelenti, hogy gyanúsított lesz Hagyóból.[5]  Lendvai Ildikó, az MSZP pártelnöke pedig nem sokkal később már bűnösnek titulálta Hagyót. Kijelentette, hogy „Aki bűnös, nem fogjuk védeni, ha valaki bűnös, annak nem lesz helye a szocialista pártban"[6] Hagyótól szinte kivétel nélkül elfordultak azok a „jóbarátok” is, akik még sikeres politikusként mellette álltak.[7]

 

[1] A Hagyó-rejtély nyomában – bpn.hu - http://www.bpn.hu/budapest-hirek/a-hagyo-rejtely-nyomaban-

[2] Az élet Hagyó után - mszp8.hu, 2010.02.09., http://www.mszp8.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=4619

[3]Terhelő vallomást tettek Hagyó Miklósra – atv.hu, 2010.01.30., http://www.atv.hu/belfold/20100130_gyorshir_terhelo_vallomast_tettek_hagyo_miklosra

[4] Az élet Hagyó után - mszp8.hu, 2010.02.09., http://www.mszp8.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=4619

[5] Burány: Hagyó Miklósból várhatóan gyanúsított lesz – hirado.hu, 2010.02.02., http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/valasztas2010-100723/bkv-ugy-rendkivuli-ulest-tart-az-mszp-fovarosi-elnoksege.html

[6] Lendvai: Aki bűnös, nem fogjuk védeni – origo.hu, 2010.03.07., http://www.origo.hu/itthon/20100306-lendvai-aki-bunos-nem-fogjuk-vedeni.html

[7] Az RTL Klub Házon kívül című műsorának 2010. február 11-ei adása. - http://www.youtube.com/watch?v=4vQgrPpWcmg