A nokiás doboz ügy számított az önkormányzati választásokon is?

Természetesen, mivel pont öt héttel a 2010-es önkormányzati választások előtt gyanúsították meg Hagyót a nokiás dobozokkal. Ekkor szivárgott ki a szembesítés jegyzőkönyve is, ami újra felkorbácsolta a választások előtti hangulatot. A nokiás doboz ősszel -  akárcsak tavasszal az országgyűlési választások előtt - ismét kampánytéma lett. Az ostrom során először a BKV-s végkielégítéseket használták fegyverként, majd több szocialista politikust is megvádoltak. Az addig főleg liberális és szocialista Budapest elbukott. Bár azóta kiderült, hogy a nokiás doboz vádak is hamisak voltak, az önkormányzati választások eredményein ez már nem változtat.

 

Hol és mikor szivárgott ki Balogh és Hagyó szembesítésének jegyzőkönyve?

Ez alkalommal is jól időzített a jobboldal. Az önkormányzati választások kampányában került napvilágra a rendőrségi szembesítés jegyzőkönyve.[1] Ha valaki még nem találta volna ki, természetesen a Magyar Nemzet hozta le „Halálfélelmem van tőled, Miklós!”címmel.[2] Természetesen a BKV-ügy újra felkapása befolyásolhatta az országgyűlési után az önkormányzati választásokat is.[3]

 

Mit veszített az MSZP a fővárosban?

Három kerületen kívül mindent. 2006-ban, az őszödi beszéd árnyékában tartott önkormányzati választások után még 13 fővárosi kerületet irányíthatott MSZP, vagy MSZP-SZDSZ koalíciós polgármester. 2010-re mindösszesen három olyan fővárosi kerület maradt, ahol szocialista jelöltet választottak meg. A fővárosi közgyűlés 33 mandátumából 10-et tudott megszerezni a párt.[4]

 

Mit veszítet országszerte?

Gyakorlatilag narancsba borult az ország. 2010. október 3. után jóformán csak minden hetedik nagyvárost irányíthat az MSZP által hivatalosan vagy nem hivatalosan támogatott polgármester. A 168, 10 ezer fő feletti magyarországi településből korábban 55-öt vezetett baloldali politikus, ezek közül azonban október 3-án mindösszesen 25-ben tudott győzni a szocialisták jelöltje. A 25-ből ráadásul 7-ben biztos jobboldali többség alakult ki a képviselőtestületekben, másik 8 településen – köztük Szegeden – pedig rendkívül kiegyenlítettek a testületi viszonyok.[5]

 

 

[1] Balogh Zsolt és Hagyó Miklós szembesítése a nyomozás során (2010. szeptember 14.) – A Hagyó-ügy hivatalos dokumentumtára, http://hagyomiklos.com/hu/node/343

[2] „Halálfélelmem van tőled, Miklós!” – Magyar Nemzet online, 2010.09.20., http://mno.hu/belfold/halalfelelmem_van_toled_miklos_-223456

[3] Tarlós embere irányította a zsaroló rendőröket – Hagyó Dosszié Blog, 2012.11.13., http://hagyodosszie.blog.hu/2012/11/13/tarlos_embere_iranyitotta_a_zsarolo_rendoroket

[4] Önkormányzati választások 2010 – választás.hu, http://www.valasztas.hu//hu/onkval2010/index.html

[5] Országgyűlési választások 2010 – választás.hu, http://www.valasztas.hu/hu/ovi/455/455_0.html