Mikor derült ki, hogy a nokiás dobozok története csupán legenda?
Elsődleges fülek
2012. október 9-én elképesztő fordulat történt: bírósági meghallgatása során Balogh Zsolt visszavonta a nokiás dobozokkal kapcsolatos állításait. Hadnagy Ibolya bírónő felszólította, hogy nyilatkozzon arról, fenntartja-e a nyomozati vallomását. Balogh erre azt válaszolta, hogy a tárgyalásit tartja fenn. A bírónő által felolvasott, merőben eltérő nyomozati vallomásáról pedig azt mondta, hogy csak azért állított benne terhelő dolgokat, hogy megfeleljen az ügyészség igényeinek, és ezzel elkerülje a börtönt: "Nem vagyok hős. Nem akartam mást, csak hazamenni." Majd 2015. márciusában a bíróság előtt teljesen vissza is vonta a nokiás doboz létezéséről szóló történetet, bocsánatot kérve a 9 hónapig előzetesben ülő Hagyótól a korábbi hazug vallomásáért. Végül az ügyészség is megszüntette a nyomozást, és elismerte, hogy bizonyíthatatlan a nokiás dobozos állítás.
Miért kiemelt jelentőségő, hogy Balogh visszavonta korábbi vallomásait?
Mert az egész nokiás doboz botrány ezek miatt a vallomások miatt robban ki. Így kapott szárnyra többek között a történet, miszerint Balogh több alakalommal kenőpénzt juttatott Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettesnek. A BKV-ügy vádirata[1] is ezeken a vallomásokon alapul, így Hagyó elleni két vádpont is.
Miért vonta vissza ezeket a vallomásait?
A volt cégvezető vádlott-társaihoz hasonlóan arról számolt be, hogy korábbi, nyomozati vallomásait nyomás alatt tette. De véleménye szerint a jegyzőkönyvekből is kitűnik, hogy kérdések nélkül és csapongva mond másokra nézve terhelő dolgokat. [2]
De miért nem az igazat mondta a nyomozóknak?
A nyomozás során a kihallgatásain úgy érezte, csak akkor mehet haza családjához, ha minél több visszásságot mond a BKV irányításáról. Csak egyetlenegy dolog volt fontos számára, hogy ne tartóztassák le, és ne járjon úgy, mint egyes munkatársai. Bevallása szerint ennek érdekében tett a valóságnak nem megfelelő nyilatkozatokat a sajtónak is, többek közt a nokiás dobozokról. [3]
Mit mondott Balogh pontosan a nokiás doboz vádponttal kapcsolatban?
2014-ben még semmilyen nyilatkozatot nem kívánt tenni a II. vádponttal kapcsolatban a bíróság előtt. Bár az ügyészég formailag nem vádolta meg őt ebben a vádpontban, mégis tartott tőle, hogy megvádolhatják a vesztegetés aktív alanyaként. Ugyanis Hagyót a vesztegetés passzív alanyaként viszont megvádolták. [4]
Csak a „passzív vesztegető” lett megvádolva a nokiás dobozok kapcsán?
Igen. Csak Hagyót vádolták meg vesztegetéssel, annak ellenére, hogy a vesztegetésnek nem csak passzív, hanem aktív alanya is van. Balogh beszámolója szerint arra következtethetünk, hogy ez esetben a vesztegetés aktív alanya ő, valamint a Synergon igazgatója volt. Korábbi vallomása szerint ugyanis az első 15 milliót Lazarovics, a második 15 milliót Balogh juttatta el Hagyónak. Őket - azaz a vesztegetés aktív alanyait - azonban nem vádolták meg. Megmagyarázhatatlan módon az eljárás 30 hónapja alatt sem a rendőrség, sem az ügyészség nem terjesztette ki a nyomozást a Synergon-fejesre, nem hallgatták ki egyetlen egyszer sem.[11] Sőt Lazarovits Márk azóta az MVMI Informatikai Zrt. vezérigazgatója lett. Az állítólagos “aktív vesztegető” tehát éli világát, a “postás” egy percet nem volt börtönben, a “passzív vesztegető” viszont ült kilenc hónapot.[12]
Mikor vonta vissza véglegesen Balogh a nokiás dobozról szóló kitalációit?
Öt éve telt el azóta, hogy Balogh szájából először elhangzott a kitalált "nokiás doboz" kifejezés, mire 2015. március 12-én a bíróság előtt végre teljesen visszavonta[5] a korrupciós pénz átadásáról szóló történetét, és bocsánatot kért a 9 hónapig előzetesben ülő Hagyótól a korábbi hazug vallomásáért.
Hogyan reagált a visszavont vallomásra Hagyó?
A bírósági jegyzőkönyvből szó szerint idézem inkább: "Tanács elnöke jegyzőkönyvezi, hogy Hagyó Miklós I. r. vádlott könnyezik."[6]
Mit lépett az ügyészség a visszavont vallomásokra?
Kezdetben semmit, hiszen a vallomás visszavonásáig egyetlen tanúvallomásra alapozva alátámasztottnak vélték a Nokiás-doboz létezését. (Ők irányították a kényszervallatást, így logikus, hogy nem kérdőjelezték meg, amit gyakorlatilag tollba mondtak Baloghnak)[7] Az ügyészség csak azután indította meg a nyomozást az állítólagos vesztegetés miatt, hogy Balogh visszavonta az erről szóló vallomását. A vesztegetés miatt indított nyomozást végül 2015. június 23. szüntette meg az ügyészség, mivel annak "adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése" ( még jó).[8]
Mikor ismerte el az ügyészség, hogy valóban nem létezett a nokiás doboz?
Miután az egyetlen terhelő vallomást a bíróság előtt visszavonták, így az ügyészségnek is muszáj volt arra jutnia, hogy a Hagyó Miklós elleni fő vádpont, a nokiás dobozos kenőpénz elfogadása nem áll meg. 2015. június 30-án a BKV-per tárgyalásán az ügyészség is elismerte, hogy bizonyíthatatlan a nokiás dobozos állítás.[9]
Ezek után lezárták végre a nokiás doboz ügyét?
Nem. 2017 májusában alaki hibáktól hemzsegő indítványában a Szegedi Fellebviteli Főügyészség a felmentést követően azt kezdeményezte a szegedi táblabíróságnál, hogy nyomozzák újra teljesen elölről, immár harmadszor a nokiás doboz meséjét. Ha ezt a képtelenséget a szeptemberben induló eljárás során elfogadta volna a Szegedi Ítélőtábla, a Fidesz már harmadszor tematizálhatta volna ezzel a mesével az országgyűlési választásokat. Az ügyet nyomon követőket már meg sem lepheti, hogy az iratok megérkezésével egy időben Polt Péter kitüntette az eljáró szegedi ügyésznőt, Dr. Kaszáné dr. Horuczi Zsuzsannát.[10]
[1] BKV-ügy vádirata – A Hagyó-ügy hivatalos dokumentumtára, http://hagyomiklos.com/hu/content/v%C3%A1dirat
[2] Balogh Zsolt IV. rendű vádlott vallomása a Kecskeméti Törvényszéken 2012. október 9. Napján - A Hagyó-ügy hivatalos dokumentumtára, http://hagyomiklos.com/?q=hu/node/195
[3] „Nokia-dobozban adtam át a pénzt Hagyónak…” - Beszélgetés Balogh Zsolttal, a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatójával – Magyar Nemzet online, 2010.03.06., http://mno.hu/belfold/nokia-dobozban_adtam_at_a_penzt_hagyonak_-261375
[4] Balogh Zsolt IV. rendű vádlott vallomása a Kecskeméti Törvényszéken 2012. október 9. Napján - A Hagyó-ügy hivatalos dokumentumtára, http://hagyomiklos.com/?q=hu/node/195
[5] Hagyó-per: Visszavonta vallomását Balogh Zsolt – Stop.hu, 2015.03.12., http://www.stop.hu/belfold/hagyo-per-visszavonta-vallomasat-balogh-zsolt/1308851/
[6] Balogh Zsolt és Hagyó Miklós szembesítése Kecskeméten 2015. március 12. - A Hagyó-ügy hivatalos dokumentumtára, http://hagyomiklos.com/hu/content/balogh-zsolt-%C3%A9s-hagy%C3%B3-mikl%C3%B3s-szembes%C3%ADt%C3%A9se-kecskem%C3%A9ten-2015-m%C3%A1rcius-12http://hagyomiklos.com/hu/content/balogh-zsolt-%C3%A9s-hagy%C3%B3-mikl%C3%B3s-szembes%C3%ADt%C3%A9se-kecskem%C3%A9ten-2015-m%C3%A1rcius-12
[7] Az ügyészség elfelejthette, hogy ők találták ki a nokiás dobozt - Egyenlítő blog, 2015.07.02., http://egyenlito.blog.hu/2015/07/02/ok_talaltak_ki_a_nokias_dobozt
[8] Az ügyészség sem hisz a Nokia-doboz meséjének - Origo, 2015.06.30, http://www.origo.hu/itthon/20150630-mar-az-ugyeszseg-sem-hisz-a-nokia-doboz-mesejenek-hagyo-miklos-buntetoeljaras-targyalas-birosag.html
[9] BKV-per: visszavonta az ügyészség a Nokia-dobozos vádat - Origo, 2015. 09.17., http://www.origo.hu/itthon/20150917-bkv-per-visszavonta-az-ugyeszseg-a-nokiadobozos-vadat.html
[10] Jön a kampány - Újra nyomoznak a nokiás doboz ügyében - Sztárklikk, 2017.05.29., http://sztarklikk.hu/kozelet/jon-a-kampany-ujra-nyomoznak-a-nokias-doboz-ugyeben/324662
[11] Már 7 éve lezárhatta volna a nokiás doboz ügyét az MVMI új vezérigazgatója - B1 blog, 2017.04.13., http://b1.blog.hu/2017/04/13/mar_7_eve_lezarhatta_volna_a_nokias_doboz_ugyet_az_mvmi_uj_vezerigazgatoja
[12] Az MVMI Informatikai Zrt. vezérigazgatója lett a Hagyó-ügyből kimentett egykori Synergon-vezér - Átlátszó, 2017.04.06, https://blog.atlatszo.hu/2017/04/az-mvmi-informatikai-zrt-vezerigazgatoja-lett-a-hagyo-ugybol-kimentett-egykori-synergon-vezer/